hu
Bejelentkezés
Regisztráció
14. Nemzeti vágta - Szombat

14. Nemzeti vágta - Szombat

Helyszín
Hősök tere
Értékelés (4.00)
  • Leírás
  • Galéria
Sport

A Nemzeti Vágta a budapesti Hősök terén megrendezett, magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovasverseny, a magyarság határokon átívelő, hagyományőrző fesztiválja.

A versenyről

A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, és a magyar tradíciókra épülő kulturális, turisztikai, gasztronómiai, történelmi településfesztivál is egyben. Célja most is ugyanaz, mint amit az első Vágta megrendezésekor fogalmaztak meg a szervezők: lovas hagyományaink felelevenítése, új tartalommal való gazdagítása és az országimázs építése. A 2021-es évben 12 helyszínen, köztük 3 határon túli településen kerültek megrendezésre az Elővágták, ahonnan a legjobbak bekerültek a budapesti Hősök terén zajló döntőbe, melyre október 2-3-án kerül sor. A tervek szerint idén nyílt kapukkal várja a látogatókat a rendezvény: lesz Vágta Korzó, és számos színes kísérőprogram is. Az idei év különlegessége, hogy több év kihagyás után újra elstartol a Jótékonysági Sztárfutam is. Ahogy minden évben, úgy idén is a Duna Televízió közvetíti majd élőben a fővárosi eseményt.

https://vagta.hu

14. Nemzeti Vágta 2021 - Programtervezet

Október 2. szombat
12:00-12:45 A Nemzeti Vágta ünnepélyes megnyitója – versenyzők eskütétele – történelmi lovas felvonulás
13:00-13:30 Kishuszár Vágta 1., 2., 3. előfutam
13:40-14:00 Kishuszár Vágta 4., 5. előfutam
14:10-14:55 Nemzeti Vágta 1, 2, 3. előfutam
15:05-15:50 Nemzeti Vágta 4., 5., 6. előfutam
16:00-16:10 Kincsem+ Fogatvágta 1. előfutam
16:20-17:05 Nemzeti Vágta 7., 8., 9. előfutam
17:15-18:00 Nemzeti Vágta 10., 11., 12. előfutam
18:10-18:20 Kincsem+ Fogatvágta 2. előfutam
18:20-18:30 Kocsitoló verseny előfutam
18:35-18:50 Méneshajtás a pályán – Szilvásváradi ménes

Kapunyitás, pályatakarítás:
12:45-13:00 * 13:30-13:40 * 14:00-14:10 * 14:55-15:05 * 15:50-16:00 * 16:10-16:20 * 17:05-17:15 * 18:00-18:10 * 18:30-18:35

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják!

Jegyárak, információk:
Helyszín: A, B, C Szektor
Helyfoglalás érkezési sorrendben.

Normál ár: 3 000Ft
Gyerekeknek 7 éves kor alatt ingyenes!